Póth Attila újságíró, de élete derekán úgy érezte, van helye még valami másnak az életében. Munkája mellé pszichológusi végzettséget szerzett és immár praktizál. Előkerültek már életközepi nehézségek a praxisában. Volt, aki a tanulás felé kacsingatott, más úgy döntött, hogy munkahelyet vált. Azt mondja, nem könnyű a feladat, hiszen a megszokott életünkön kell változtatnunk. Ez pedig legtöbbször félelmetes, hisz nincs meg a rutinunk abban, hogy az új helyzeteket hogyan tudjuk megoldani.
„Nagy előnyt jelent, hogy az újságírás miatt könnyedén tudok kérdezni, átlátni a helyzetet és összefoglalni amit hallottam. Ugyanúgy kell figyelni a kliensre, mint egy mélyinterjú során a másikra, csak most nem én keresek riportalanyt, hanem engem keresnek meg.
Ebben a szakmában az életkor előny, az egyetemi tanárok is mondták, hogy a huszonéves hallgatókban az a jó, hogy nagyon kíváncsiak, míg a harmincas-negyveneseknél az élettapasztalatot emelték ki. Amikor elgondolkoztam, hogy vajon nem késő-e csaknem 49 évesen rendelőt nyitni, eszembe jutott Dr. Edith Eger, a rám nagy hatással bíró A döntés című könyv szerzője. Ő ötvenévesen kezdett el pszichológiával foglalkozni.
Éppen egy éve dolgozom pszichológusként. Az első alkalom előtt nagyon izgultam, mert tudtam, hogy egy olyan kliens érkezik, aki már több pszichológust is otthagyott. Végül jól sikerültek a találkozásaink, és a konzultációs folyamatot sikerrel tudtuk lezárni. Elég gyorsan sikerült elérnem azt a célt, hogy hetente 7-8 kliens érkezzen hozzám. Ennél sokkal többet nem is igazán tudnék vállalni, hiszen nem hagytam ott azt a munkahelyet, ahol 2013 óta dolgozom: a német ARD rádió budapesti munkatársa vagyok. Ez a munkám tette lehetővé, hogy egyáltalán újra tanulhassak.
Korábban, az RTL Klubnál, a Független Hírügynökségnél és az InfoRádiónál heti négy-öt teljes napot dolgoztam, az ARD-nél viszont nem ennyire kötött az életem, sokkal rugalmasabb a beosztásom.
Mivel utoljára 2007-ben diplomáztam egy posztgraduális képzésen külügyi szakértőként, így nem igazán ismertem a bolognai rendszert. Meglepetés volt számomra, hogy nincs felvételi vizsga, mint régen, hanem az érettségi vagy az egyetemi diplomák alapján kapott pontokkal lehet bejutni a képzésekre.
Szegeden kezdtem el tanulni, majd a BA után egy év kihagyással folytattam az SZTE-n a mesterszakos képzést. A háromféle választható szakirány közül a tanácsadás-iskolapszichológia mellett döntöttem, és életvezetési dolgokban, elakadásokban segítek a hozzám fordulóknak. A 20 évestől a 60 évesig változatos korosztály jön hozzám.
Elő-elő kerültek már az életközepi nehézségek a praxisomban. Volt, aki a tanulás felé kacsingatott, más úgy döntött, hogy munkahelyet vált. Nem könnyű a feladat, hiszen a megszokott életünkön kell változtatnunk. Ez pedig legtöbbször félelmetes, hisz nincs meg a rutinunk abban, hogy az új helyzeteket hogyan tudjuk megoldani.
Nagyon örülök, hogy negyven felett új dologba fogtam. Bár nem váltottam teljesen, de ha úgy alakulna, hogy az újságírói munkámra már nem lenne szükség, nem ijednék meg. El tudom képzelni, hogy csak pszichológusként dolgozom, akár idős koromban is.”
