Rólunk

Imádok dolgokat, ügyeket, történeteket a kezdetektől felépíteni. Büszke vagyok rá, hogy lehettem alapító csapattag újságnál, iskolánál, vállalkozásnál, a házasságomban, a családomban. Szeretem azt a kreatív folyamatot, amikor egy ötletből, gondolatból valóság lesz. Megtervezni, felépíteni a kereteket, élvezni a működést.

Gyakran vetek számot azzal, ki vagyok, miért vagyok, mi a dolgom. Az utóbbi néhány évben, amikor a gyerekeim egyre inkább a saját lábukra álltak, én pedig egyre jobban éreztem az idő múlását, hangosabb lett ez a kérdés. Az életem közepe nekem mindig is több jelentéssel bírt. Időben egy szakaszt jelöl, de talán még hangsúlyosabb nálam az, hogy mire fordítok energiát, mit szeretnék ebbe a középbe tenni. Most ezt a munka melletti szerelemprojektet.

És tennék bele még történeteket, kapcsolódásokat, örömöt, embereket és helyeket. Beletenném magamat, az írást, a segítést, a közösség élményét. És alapítótársamat, barátomat, Molnár Kingát. Miért ne lehetne az Életem közepe projekt, ami értelmet ad az életem közepének? Inspirációt, motivációt és találkozásokat ígérünk azoknak, akik velünk tartanak. Lehetnek férfiak, nők, velünk egykorúak, és egész más korúak is, akiket foglalkoztat az életük közepe – így vagy úgy.

Coaching

„Miért nem pszichológia szakra jelentkezel?” – kérdezte tőlem végzős gimnazista koromban egy felnőtt ismerősöm, aki látta, hogy milyen intenzíven foglalkozom önismerettel és kortárs segítéssel. A kérdését akkor nem értettem, hiszen 13 éves koromtól újságírónak készültem, írni akartam, sokféle emberrel találkozni, érdekes helyekről tudósítani.

Médiás lettem, de mindig éreztem a szakmámban valami hiányt. Hogy ez miből fakadt, arra csak sok év múlva jöttem rá: 40 éves koromban az akkor friss ASD-diagnózist kapott kislányommal gyógypedagógiai fejlesztésekre kezdtünk el járni, és a Budapesti Korai Fejlesztő Központ szellemisége, az ott dolgozókhoz fűződő viszony ébresztett rá arra, hogy nekem a segítő szakemberek semmi máshoz nem hasonlító közege az, ami mindig is hiányzott. Kacérkodtam a gondolattal, hogy beiratkozom egy gyógypedagógusi képzésre, de aztán arra jutottam, hogy inkább a meglévő kommunikációs tudásommal szeretnék ügyeket szolgálni.

Ezért a Korai Fejlesztő önkéntes mentorszülője lettem, főleg autizmusban érintett családoknak segítek, és jelenleg atipikus fejlődésről tanulok. De nemcsak a neurodivergencia és neurodiverzitás lett a szívügyem, éppen ennyire fontos, hogy a korosztályomat is támogassam az életközepi kihívásokban. Ezért indítottuk el barátommal és kollégámmal, Hermann Irénnel az Életem Közepe projektünket.

Az Életem Közepe mindaz, amit szeretek csinálni: emberekkel találkozni, meghallgatni őket, a felmerülő problémákra válaszokat keresni, írni, történeteket megosztani és egy olyan közösséget építeni, ahol együtt élhetjük meg mindazt a kihívást, amit negyven év felett megtapasztalunk. Hiszen az idő múlását mind érezzük. Ebben az életszakaszban férfiak és nők egyaránt számot vetnek addigi életükkel, és megkérdezik maguktól: „Ki vagyok, mit csinálok, hogyan jutottam el ide és vajon így akarom-e tovább élni az életemet?”

Ezekre a kérdésekre sokszor nehéz megtalálni a válaszokat. Ebben szeretnék, szeretnénk nekik segíteni, követendő példákat, megfontolandó válaszokat bemutatni, társakat találni.