Úgy éreztem, amit színészként elérhettem, azt elértem. Két olyan előadásban vettem részt, amilyenben korábban soha. Olyan szerepeket énekelhettem, amiket addig még nem, és annyi ember előtt állhattam színpadon, mint soha korábban. Addigra már tíz éve voltam a szakmában, és belül megszólalt egy hang: innen már csak lefelé vezet az út. Azt éreztem, hogy amit most élek, az csodálatos, büszke vagyok rá, minden rendben van – de ezen az úton nem látom a jövőmet. Demeter Helga története, aki színésznőből lett utazó vlogger.
A kőszínházi lét sokkal nagyobb elköteleződést kíván, mint ahogy azt bárki gondolná. Reggel 10-től este 11-ig bent vagy, majd hazamész, és a hétvégéid sem igazán a tieid. Kívülről ez áloméletnek tűnhet, de valójában minden a színház körül forog. Egy idő után azt éreztem, hogy nem én vagyok a középpontban, hanem maga a rendszer, amit a tehetségemmel kiszolgálok. Sokáig ez biztonságot adott, ringatott, és nem is akartam kilépni belőle.
Harminc felé közeledve azonban furcsa volt színészlakásban lakni, négy másik színésszel, mindenkinek volt egy szobája saját fürdőszobával. A fizetésemből nem tudtam saját lakást bérelni. Egyre erősebben éreztem: ha itt maradok, nem fogok fejlődni. Valami újat akartam kipróbálni, és akkor jött először az érzés, hogy most kell bátornak lennem.
Mindig is vonzott a videózás, szerettem volna hosszabban kísérletezni vele, de a színház mellett erre sosem maradt idő. A fordulópontot végül a koronavírus hozta el. Hálás vagyok érte, mert az élet mintha azt üzente volna: ha te nem lépsz, majd én léptetlek ki. Az a két hónap mindent megváltoztatott. Ráláttam a színházra, magamra, és végre volt időm gondolkodni. Arra jutottam, hogy most tényleg el tudnék indulni egy új úton.
Nekem a bátor lépések adják meg azt a szabadságot, amire mindig is szükségem volt. Most, majdnem hat évvel később, már teljesen természetes számomra, hogy csak ilyen döntéseket hozok. Ez lett az életem mottója: bátornak lenni szabadság.
Ma videós tartalomgyártóként tekintek magamra. Alkotó, gondolkodó ember vagyok, aki önazonosan él, és ezt videós formában, hobbiszinten szereti megmutatni. Nem számít, hogy a tartalom épp egy utazásról szól, egy külföldi munkavállalásról, az önismereti utamról, a színházról vagy az éneklésről. Szeretek folyamatosan megnyilatkozni, és a videózást választottam a művészi kifejezésformámnak. A középpontban én vagyok – Demeter Helga –, ezért nem is választottam magamnak művésznevet.”
Nagyon sokat jöttem-mentem az elmúlt években, de összességében most a harmadik évemet töltöm Izlandon. Közben volt egy nyolc hónapos körutam is Szicíliában, Franciaországban és Finnországban, de végül mindig visszatértem Izlandra. Alapvetően vendéglátásban dolgozom: voltam már menedzser, szerveztem konferenciákat, koordináltam reggeliket és ebédeket. Most viszont pincérként dolgozom, ami itt kifejezetten jó lehetőség, mert a helyi szabályok szerint hétvégi műszakoknál akár 33–45 százalékkal magasabb fizetést kapunk. Nem véletlen, hogy sokan vállalják ezt a munkát: fiatalok, külföldiek vagy olyan izlandiak, akik például lakásra gyűjtenek, és jól jön nekik az extra jövedelem.
Én pedig most még megtehetem, hogy éjszakázom vagy hétvégézek. Hasonló gondolat vezérel, mint amikor 28 évesen először elindultam: „Nincs gyerekem, családom, ha most nem vágok bele, akkor mikor?” Most 34 évesen úgy érzem, ez az utolsó pár évem, amikor még bírom ezt az életformát.
2021-ben egy naplóbejegyzésben írtam le először, hogy szeretnék venni egy házat. Annyira komolyan vettem ezt a gondolatot, hogy alig több mint egy évvel később, amikor visszajöttem Izlandra azzal a céllal, hogy összegyűjtöm rá a pénzt, valóra is váltottam: vettem Magyarországon egy felújítandó házat, Budapesttől 70 kilométerre. Ráadásul mindezt hitel nélkül, tisztán a saját munkám eredményeként. Ez számomra hatalmas dolog, mert gyerekkoromban a családomnak soha nem volt saját lakása vagy autója. Ez a házvásárlás egy óriási mérföldkő, egy életközepi megvalósítás: a bizonyíték arra, hogy saját erőből is képes vagyok stabil alapokat teremteni.
A következő lépés az, hogy a párommal hazaköltözünk Magyarországra. Szeretném felújítani a házat és élvezni a munkám gyümölcsét. Közben más terveim is vannak: szeretnék ismét kicsit színházzal, énekléssel, videózással foglalkozni, és talán a gyerekvállalás is közelebb került. Nemrég vettem egy teljesen új kameraszettet, és hamarosan beszerzek egy profi számítógépet is, hogy olyan videókat készíthessek, amik valóban érdekelnek. Nem akarom újra ugyanazt csinálni, ami korábban működött – már nem az a lány vagyok, aki egyik országból a másikba érkezik. Az utazás és a spontaneitás viszont örökre az életem része marad.
A legnagyobb önmegvalósításnak azt tartom, hogy még mindig nem érdekel, minek és hogyan kellene lennie az életemben. Egyszerűen mindig azt csinálom, amire épp szükségem van. Lehet, hogy kívülről ez nem mindig átlátható vagy logikus, de engem nem zavar. Egyáltalán nem ostorozom magam emiatt. Az, hogy az élettől kaptam ennyi időt utazásra és felfedezésre, óriási ajándék. Úgy érzem, ez az élmény teljesen megváltoztatott, és Magyarországon is ennek szellemében szeretnék majd élni.
